Nagyot akarunk dobni a gazdaság teljesítményén? Adjunk mindenkinek szemüveget, akinek szüksége van rá! Jobb lehet a munkahelyi teljesítmény és kevesebb a baleset, egyetlen gyereket sem hátráltatna a tanulásban az, hogy rosszul lát. A szemüveg gazdasági hasznát sokan próbálták meg számszerűsíteni, ezt járjuk körbe a közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunk mostani részében.
Ahogy kisbefektetők tömegei ráncigálják a részvények után már a nemesfémek piacát is, egyre többen vetik fel, nincs-e valami alapszintű probléma a tőzsdei kereskedéssel, mennyire lehet komolyan venni azt, ahol ilyen megtörténhet. Azt, hogy a tőzsdei befektetésben mennyi a szerencsefaktor, már évtizedek óta próbálják elemezni.
Gazdaságpolitikusok már jó 120 éve hivatkoznak arra, hogy ha a gazdagokat támogatja az állam, azzal az egész nemzetgazdaság nyer. Ezen először egy híres humorista poénkodott, aztán közgazdászok próbálták megcáfolni a tételt, és egy a múlt hónapban elkészült átfogó kutatással ez sikerült is. A közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunk mostani része ezzel a híres zombielmélettel foglalkozik.
Lassan végéhez ér az amerikai elnökválasztási őrület, és remélhetőleg egyre kevesebb összeesküvéselmélet-hívőtől kell azt hallgatnunk, hogy elcsalták a választást. Ennek az egyik leglátványosabb része az az állítás volt, hogy „matematikusok kimutatták, nem jöhettek ki Joe Biden szavazatszámai csalás nélkül” – a legtöbben azok közül, akik ebben hisznek, valószínűleg csak idáig olvasták a levezetést.
Hiába létezik az egyenlő munkáért egyenlő bért elve, a világ szinte bármelyik országában gazdaságpolitikai alapvetés, hogy a nők anyagi és munkaerőpiaci helyzete rosszabb, a házimunkát pedig, amelyért fizetés nem jár, a nők végzik el – de mit jelent ez számszerűsítve? A témának különös aktualitást ad Novák Katalin államtitkár nagy vihart kiváltó kijelentése, mely szerint ne zavarja a nőket, hogy kevesebbet keresnek, mint a férfiak, amúgy pedig otthon is van teendőjük.
Mesés vagyonokról és borzasztó szegénységről egyaránt olvashatnak azok, akiket a történelem érdekel, és azok, akik az irodalomban próbálnak visszanézni a régi korokra – a közös pont az: valójában fogalmunk sincs, hogy pontosan mennyi pénzről van szó. Még azt is ki lehet számolni, hogy Augustus császár halálakor a Római Birodalom GDP-je 380 sestertius/fő volt, de összehasonlítási alap nélkül semmire nem megyünk ezzel a számmal. Ez elvezet a gazdaságtörténelemmel foglalkozó közgazdászok egyik kedvenc témájához: hogyan lehet kiszámolni régi idők pénzének értékét?
A közgazdaságtan egyik fő feladata figyelni, hogy egy állam vezetői milyen gazdasági döntéseket hoznak – de mi van akkor, ha az sem világos, mi az állam, ki képviseli, egyáltalán egy működő egységről beszélhetünk-e? A bukott államokat a politológusok és a jogászok is szívesen elemzik, de a közgazdászok közül is többen foglalkoznak ezzel. Most pedig, amikor a járvány miatt sok országban kérdéses, hogy az állam el tudja-e látni egészségügyi szolgáltatási feladatait, egyre többen jönnek elő a bukott állam fogalmával.
A média a 2016-os blama után megpróbálta nem elkövetni még egyszer ugyanazt a hibát, hogy alulbecsüli a hátrányban lévő jelölt esélyszázalékát az amerikai választáson. A közgazdaságtannak is az egyik legizgalmasabb alapvetése az: 50-50 vagy 100-0 esélyekben könnyedén lehet gondolkozni, de amint mások a valószínűségek, könnyedén elveszítjük a racionalitásunkat.
A Föld népessége a 2060-as évek közepén eléri a csúcsát és csökkenni kezd, Kína népessége megfeleződik az évszázad végére, de Magyarországé is – állítja egy új kutatás. Hogy jöhetett ki ez az eredmény, és egyáltalán, mi alapján próbálják megbecsülni, hogyan alakul a népesedés a következő nyolcvan évben?
Amikor azt mondják, hogy becsap a saját agyunk, a legkönnyebben valamilyen látványos optikai csalódásra gondolnak. Pedig ez nem csak játék, a gazdasági döntéseink gyakran nem azért rosszak, mert buták vagyunk, hanem azért, mert csak rosszul lehet érzékelni valamit. A közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunk újabb részében téves érzékelésről folytatott kutatásokat mutatunk be.
Aludni jó – ez az élet egyik nagy alapvetése. De nem csak unalmas közhely vagy épp életviteli tanács az, hogy mindenki aludjon sokat, a közgazdászok is ezt javasolják. A közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunk mostani részében az alvás gazdasági hatásait vizsgáló elemzéseket járjuk körbe.
Azt gondolnánk, a közgazdaságtan egyik értelme azt kutatni, miként lehet az emberek életét jobbá tenni, ám ezt a kérdést a szakemberek csak az utóbbi pár évtizedben tették fel.
Mennyivel kevesebbet mos fogat, aki jól keres? Mi az összefüggés az alsógatya-vásárlás, a fodrászhoz járás és a GDP alakulása között? Merre megy a tőzsde a miniszoknyától? A világ legjobb közgazdászaival is megtörténik, hogy olyan témákat kezdenek el vizsgálni, amelyeket első ránézésre nem érdemes komolyan venni.
Amíg korábban durva inflációt jelentett, ha sok pénzt ráöntöttek egyszerre a gazdaságra, most már az USA és az EU vezetői is egyetértenek abban, hogy pénzt kell pumpálni, amíg ki nem jövünk a krízisből. Mi változott, hogy már nem félünk ettől a megoldástól? Hol hibáztak korábban, amikor megpróbáltak pénzt csinálni, de a szakadékba rántották a gazdaságot? A közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunk újabb részében ezt járjuk körül.
Ha nagyon elnagyoltan akarnánk felelni a címben feltett kérdésre, elég lenne annyit írni: körülbelül két és fél milliárdot. De borzasztó hely lenne a világ, ha a valóság ennyire egyszerű volna. Mégis, a közgazdaságtan egyik legizgalmasabb kérdése, hogy meg lehet-e adni egy emberi élet értékét, és egyáltalán szabad-e. A közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunk mostani részében az életértéket becslő elméleteket járjuk körbe.
